online nevezés

RÉSZVÉTELI ÉS NEVEZÉSI FELTÉTELEK

A versenyen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a szervezők felé semmi követelést és
kárigényt nem nyújthat be. Szándékos károkozásért, illetve a szabályok be nem tartásából eredő károkért az anyagi felelősség a versenyzőt terheli.

NEVEZÉS

A futamokra a helyszínen kell nevezni a kiírásban megadott időben.

IDŐTARTAMOK

Edzés időtartama: 8 perc
Időmérő edzés időtartama: 10 perc.
Verseny időtartama: 11 kör plusz 1 felvezető kör

SORSOLÁS

A szabad edzésre, időmérő edzésre illetve a versenyre külön-külön sorsolás van! A sorsolás a mérlegeléssel együtt történik! Aki a sorsolásról hiányzik, az a futamon, a sorsolás végén maradt gokarttal vesz részt.

RAJTPROCEDÚRA

A versenyzők a 1 felvezető kör megtétele után felállnak a megfelelő rajtkockába. A rajtot felügyelő bíró meggyőződik arról, hogy a versenyzők készen állnak a rajtra, illetve senki nem tartózkodik a pályán a versenyzőkön kívül, ekkor jelt ad a rajt megkezdésére.

VERSENY

Egy versenyen maximum 25 gokart indulhat! Amennyiben több nevező van egy kategóriába az időmérő edzés után a mezőny első fele A döntőbe kerül a többiek B döntőbe! Ez azt jelenti, hogy az adott döntő résztvevői nem végezhetnek előrébb, mint az előtte lévő döntő utolsó helyezettje, és nem végezhetnek hátrébb, mint az utána lévő döntő legjobbja.

FUTAM ELHALASZTÁSA

Eső esetén a szervezők elhalasztják a versenyt, egy másik időpontba kerül megrendezésre! Amennyiben a futamot az időmérő edzés vége előtt kell félbeszakítani: Amennyiben a kategórián belül nincs minden versenyzőnek mért köre az időmérő edzésen, úgy a megismételt futamon mindenkinek újra kell teljesíteni az időmérő edzést.

Amennyiben a futamot az időmérő edzés vége után, a futamok megkezdése előtt kell félbeszakítani: A megismételt futamon a már megszületett időmérő edzés végeredményét kell figyelembe venni. Mivel ezzel az eredménnyel eldőlt, hogy ki melyik döntőben indul, így ezt a megismételt futamon is be kell tartani. Senki sem végezhet előrébb, mint annak a döntőnek az első helye, ahova az időmérés alapján sorolva lett. Aki nem jön el a megismételt futamra, az is megkapja a döntőjének megfelelő pontszámot, az értékelésnél a ténylegesen résztvevők mögé kell rangsorolni.

Amennyiben a futamot a futamok megkezdése után kell félbeszakítani:
A lefutott futam/ok eredménye véglegesnek tekinthető, a félbeszakadt illetve elhalasztott futamokat kell megismételni az előző pontban leírtak figyelembe vételével.

KATEGÓRIÁK ÉRTÉKELÉSE

Minden kategória külön értékelendő. Amennyiben egy kategóriában nincs meg a minimális
nevezőszám - 5 fő - úgy a futamon az elért pontok 50%-a kerül kiosztásra.

EGYÉNI PONTOZÁS

Pontozás 1-től a 15. helyezésig van (lásd mellékelt pontozás-táblázat). Bármely előre nem látható probléma miatt történő kiesés (géphiba, benzinprobléma), vagy hátrányba kerülés (egy másik versenyző szabálytalankodása) esetén sem kompenzálhatóak a pontok, senki sem kaphat több pontot, mint ahányadik helyen célba ért. Az év végi értékelés kategóriánként történik. A bajnokság végső sorrendje az év folyamán megszerzett pontok összessége alapján dől el, úgy, hogy a megrendezett 8 futamnak a legjobb 6 eredménye számít bele. Amennyiben egy, vagy több futam törlésre kerül, úgy a törölt futamok számával kevesebb futam számít bele az év végi értékelésbe. Pontegyenlőség esetén a következők pontokat kell végig venni, amíg nincs eredmény.

  • eldobás nélküli pontszám
  • a versenyen szerzett több jobb helyezés
  • az időmérőn megszerzett több jobb helyezés

PONTOZÁS

1. helyezett 25 pont 9. helyezett 7 pont
2. helyezett 20 pont 10. helyezett 6 pont
3. helyezett 16 pont 11. helyezett 5 pont
4. helyezett 13 pont 12. helyezett 4 pont
5. helyezett 11 pont 13. helyezett 3 pont
6. helyezett 10 pont 14. helyezett 2 pont
7. helyezett 9 pont 15. helyezett 1 pont
8. helyezett 8 pont

CAPTCHA code